
2. választókerület
Andruskó Imre
gimnáziumigazgató · 57 éves
57 éves vagyok, gimnáziumigazgató, férj és két gyermek édesapja. 2001 óta vezetem a Selye János Gimnáziumot, négy éven keresztül a parlamenti döntéshozatalban is részt vettem, és évek óta bekapcsolódom Komárom önkormányzati munkájába is.
Hiszek a szövetség erejében és abban, hogy Komárom fejlődéséhez együttműködésre, átlátható döntésekre és felelős városvezetésre van szükség. Pedagógusként különösen fontos számomra a fiatalok jövője, a magyar oktatás és kultúra, valamint az a közösség, amely képes megőrizni értékeit, miközben nyitott a fejlődésre.
Képviselőjelöltként olyan Komáromért szeretnék dolgozni, ahol a polgárok véleménye számít, az önkormányzat munkája átlátható, és a város fejlődése közös ügyünk. Hiszem, hogy valódi eredményeket csak összefogással tudunk elérni.












